1998. október 20. délután: fúj a szél, hûvös van, egyre sötétedik, és Budapest utcáin a megszokott módon hömpölyög az élet. Eközben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem legnagyobb elõadótermében izgatottan gyülekeznek fiatalok és idõsebbek. Egy amerikai elõadóra várnak, akinek a világ jelenlegi gazdasági és társadalmi folyamatainak hátterérõl szóló nagyhatású könyve, meghökkentõ gondolatai (vagy azok híre) megmozgatták a fantáziájukat és most arra kíváncsiak, mit tehetnének másképp azért, hogy jövõjük az elképzeléseik szerint alakulhasson. Látják, érzékelik ugyanis a jelenleg uralkodó kapitalista ideológiában, de fõképpen annak gyakorlati megvalósulásában rejlõ ellentmondásokat és fonákságokat, s alighanem ezért várják akkora érdeklõdéssel David C. Kortent, aki sok-sok éve belülrõl tapasztalja és tanulmányozza a kapitalizmus mûködését.
A terem lassan zsúfolásig megtelik, a rendezõk bizony nem is tudnak mindenkit leültetni. A zsibongás közepette megérkezik Korten professzor, akit az emelvényen már vár prof. dr. Kerekes Sándor, a Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék vezetõje (e tanszék fordította le magyarra - néhány külsõ kolléga segítségét is igénybe véve - az elõadó Tõkés társaságok világuralma címû könyvét), Bogár László, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, valamint Baranyi Árpád, az elõadás fõszervezõje, aki a tolmácsolás feladatát is ellátja. A hallgatóság legnagyobb szomorúságára viszont betegsége miatt nincs jelen Kindler József professzor, aki a szerzõt Magyarországon ismertté tevõ könyv magyarra fordításának és terjesztésének szellemi atyja, aktív résztvevõje és fõ koordinátora. A jelenlévõk számára küldött levele - amelyet Kerekes Sándor olvas fel bevezetõjében - mégis jelenlévõvé teszi õt, s meghatja az egybegyûlteket.
Az elõadást felvezetõ Bogár László hangsúlyozza, mennyire aktuálissá vált napjainkra hazánkban is a Tõkés társaságok világuralma címû könyv tartalma, majd vitaindító kérdéseket fogalmaz meg. Kérdései a témában való nagy jártasságról és rokon nézetekrõl tanúskodnak; meg is lepik Korten professzort, aki - tapasztalatai alapján - egy kormányzati képviselõ részérõl más gondolatokra számított. Javasolja is azonnal az államtitkár úrnak, hogy induljon az amerikai elnökválasztáson...
A kérdések - amelyekre Korten az elõadás után a hallgatóság többi kérdésével együtt igyekezett válaszolni - a következõképpen hangzanak:
1. Mit és hogyan tehetünk a katasztrófa elkerülése érdekében, amelybe az elmúlt egy-két évtized során kialakult - evolúciós zsákutcaként is emlegetett - globális modell szociokulturális és természeti következményei sodornak bennünket?
2. Kik az alanyai annak a nem választható és nem ellenõrizhetõ, ezért illegitim konglomerátumnak, amelyet Korten a legnagyobb hatalomnak tart, és amelyet a rejtõzködés jellemez?
3. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank sokkal inkább eszköz volt ennek a fõhatalomnak a kezében, amely a Bretton Woods-i elvekkel - vagyis a szegénység felszámolásával és a mértéktelen jóléti különbségek csökkentésével - gyökeresen szemben álló eredményekhez vezetett. A nemzeti intézmények, bankok nem a nemzetgazdaságok képviselõi a globális rendszer felé, hanem éppen fordítva: a globális rendszer elvárásait közvetítik a nemzetek irányába. A kérdés az, milyen alkupozíció elfoglalására van lehetõség, ellen lehet-e szegülni, s mit tehet ebben az újfajta globális alkuban egy olyan kisállam, amelyik már megfogalmazta céljait és igényeit?
4. Mit kezdjünk a globális médiahatalommal, amely ennek a legapologetikusabb eszköze, amikor a globális fõáramú közgazdasági gondolkodás nevében elveszi az alávetettek szólási lehetõségét?
5. Mit lehet tenni azzal a kritikai szellemet aláásó, egyre terjedõ szemlélettel, amely így szól: "ha valamit nem tudsz megakadályozni, állj az élére"?
A kérdések elgondolkodtatóak, az elõadó lelkes fogadtatása pedig megadja az egész elõadás alaphangulatát. Korten professzor ezután felvázolja elõadásának két legfontosabb üzenetét:
1. A globális kapitalizmus, amely kikerül ellenõrzésünk alól és központosító törekvéseivel gyõzelmet arat a piac és a demokrácia fölött, az instabilitást és a szegénységet gerjeszti.
2. Létezik ugyanakkor több olyan, a demokrácián és a valódi piacgazdaságon alapuló alternatíva, amelyeknek nincs közük a kommunista rendszerekre jellemzõ központosításhoz, s amelyek megoldhatják a válságot.
Az elõadás e két üzenet részletes kifejtésérõl szól. Az elsõ rész érthetõ módon sokkolóan hat - bár Korten professzor ezt sokszor humorral igyekszik enyhíteni -, de egyben meg is teremti a befogadókészséget a javasolt megoldások megfontolásához, és természetesen kérdéseket indukál.
Az idõ közben szinte észrevétlenül rohan: már majdnem két órája ülünk a teremben, teljes létszámban. Lassan sort kell keríteni a kérdésekre, bár a közönség láthatóan még szívesen hallgatná a professzort órákon keresztül. Az írásban feltett kérdéseket egy másik szervezõ, Dabóczi Kálmán válogatja és csoportosítja, hiszen az utolsó fél órában már biztosan nem kerülhet sor mindegyikre. Az elõadáson is elhangzott néhány kérdésre Korten professzor az alábbi módon válaszolt:
1.) A globalizáció folyamatát - amelyet egy szûk réteg érdekében az úgynevezett legfejlettebb országok (Egyesült Államok, Japán és Németország) irányítanak -, úgy tûnik, mintha a politikusok is támogatnák. Hol és hogyan léphetnénk közbe ebben a folyamatban?
"Tapasztalataim szerint ezen a területen hatékonynak bizonyult az önképzés az Egyesült Államokban és az információ terjesztése mások felé. Kíváncsi vagyok, vajon az államtitkár úr beszéde a magyar kormány álláspontja-e... Általános tapasztalatom, hogy a magyarok nagyon érzékenyek, tájékozottak és tudatosak, ami mindenképpen határozott fellépést tesz lehetõvé. Ennek alapján az az ötletem, próbáljanak fellépni a kistulajdon érdekében a nemzetközi tárgyalások során, amikor ezek a célok külsõ elvárásként, de valójában más mögöttes tartalommal merülnek föl.
Kiegészítésképpen utalni szeretnék arra a problémára, amely nem oldódott meg a kommunizmus, illetve a szocializmus felszámolása által: joggal kételkedhetünk amiatt, hogy a rendszerváltás után pár évvel egy szintén az emberektõl távoli hatalom kezébe kerültünk át, amely sokkal erõteljesebb hatású annál, mint amilyennel kormányunk valaha is rendelkezett. A probléma az, hogy az ezen erõt kézben tartó tõkés társaságok olyan pénzügyi intézmények felé játsszák át a hatalmat, amelyek még saját maguknál is nagyobbak. Tekintsük például a sokat vitatott, de a nemzetközi civil szervezetek nyomása miatt egy idõre elhalasztott Multilaterális Befektetési Egyezmény (Multilateral Agreement on Investment) tervezetét, amelynek célja a nemzetközi tõkemozgás korlátlan szabadságának biztosítása. Szeretnék figyelmeztetni a veszélyre, hogy az egyezmény aláírásának elhalasztása még nem végleges gyõzelem, a harc újabb színtereken folyik tovább. Amennyiben az egyezmény létrejön, akkor például annak a kormánynak, amely esetleg korlátozni próbálja majd az országába bevonuló tõke mûködését, kártérítést kell fizetnie a kiesett profitért."
2.) Hogyan mûködnek a válságot okozó pénzügyi buborékok?
"Sokféle pénzügyi buborék létezik; a legtöbb gondot most a részvénypiacok okozzák. A valóság ugyanis más, mint amit az iskolában hallunk. Ott ugyanis azt tanuljuk, hogy aki a tõzsdére befektet, az iparba fektet be. A valóságban azonban a részvényvásárlás csupán azt jelenti, hogy a pénz ahhoz vándorol, aki korábban a részvényt birtokolta. A részvényvásárlás során tehát - leszámítva az újonnan kibocsátott részvény megszerzését - a vállalathoz egy fillér sem jut. Az árfolyamok mozgását a vételi és eladási szándék határozza meg. Egy kis országban - például Magyarországon -, ahol kicsi a részvénypiac, végzetes következményekkel járhat, ha megengedjük, hogy azok a külföldiek hajtsanak végre portfolió-befektetéseket, akiket csupán a részvények ármozgása érdekel, nem pedig a termelõ beruházások. A folyamat önmagát gerjeszti, amikor a bankok olyan hiteleket nyújtanak ezeknek a befektetõ szervezeteknek, amelyek fedezetéül maga a megvásárlandó részvénycsomag szolgál (lombard hitel). A folyamatnak gyakran semmi köze sincs a reálgazdasághoz. A beáramló külföldi tõke a fizetési mérleg pozícióját javítja, ezt luxus fogyasztási javakra fordítják, miközben a magyar gazdaságra egyre nagyobb nyomás nehezedik. A külföldiek irreálisan megemelt árakon akarják eladni a részvényeket és hazavinni a nyereséget. Magyarországgal szemben egyre nagyobb pénzügyi követelések jelennek meg (a bennmaradt tõkéhez képesti adósságállomány által, szerk.), amit a külföldiek érzékelnek, s e sok kötelezettség láttán igyekeznek errõl a piacról mielõbb kivonulni. A buborék így kipukkad, mert kiderül, hogy a banki (lombard) hitelek mögött valójában nincs fedezet. A bankok a Valutaalaphoz rohannak, hogy segítsen a magyar gazdaságnak visszafizetni a bankok számára azt a pénzt, amit a pénzintézetek a semmibõl teremtettek. A baj az, hogy ebben a tõkemenekülésben nemcsak a spekulációs, hanem a termelõ tevékenységben mûködni kívánó tõke is kivonul, így a gazdaság aktivitása lelassul. Ez a folyamat vezetett az ázsiai országok összeomlásához."
3.) Hogyan teremtjük a pénzt és hogyan kellene teremteni?
"A tankönyvekben azt olvastuk, hogy a pénzt alapvetõen a kormány teremti. A kapitalista gazdaság célja ugyanakkor a minél nagyobb növekedés, amelynek alapja, hogy a bankok hitelnyújtás révén teremtenek pénzt. Ha ebbõl a gazdaság mûködését finanszírozzák, akkor nincs probléma. A gondot az jelenti, ha eladósodunk a bankok felé. A gazdaság föl-le mozgása ugyanis a pénzkínálattól függ, ezért ha a bankok kivonják a pénzt, »kiszárad« a gazdaság. Ezért úgy gondolom, hogy a pénzt a kormányoknak kellene teremteniük."
Elérkezett az este nyolc óra, így több kérdésre nem maradt idõ az elõadáson, de Korten professzor megígérte, hogy ezekre írásban válaszol. A záró szavakat követõ tapsból és a távozó közönség beszélgetésébõl arra lehetett következtetni, hogy a professzor által tolmácsolt üzenet sokakban visszhangra talált, és hogy Korten gondolatai terjedni fognak honfitársaink között.
NEMCSICSNÉ ZSÓKA ÁGNES